Klári és Robi egy igazi vintage esküvőt álmodtak meg magunknak, a szertartás helyszínéül pedig egy teljesen elhagyatott Duna-parti szakaszt szemeltek ki. Fogalmam sincs, hogyan szereztek rá engedélyt, mert a területet a Fővárosi Vízművek által körbekerített és nagy vasráccsal lezárt kapuján keresztül lehetett csak megközelíteni. De lényeg, hogy megoldották és tényleg vadregényes helyet választottak.

Tudom, tudom, online világban élünk és a világ bármely pontján élő menyasszonnyal tudunk ma már skypolni. (Bár Kínával elég nehéz felvenni a kapcsolatot :) ) És rengeteg hangulatos kávézó van Budapesten, ahová be lehet ülni beszélgetni. DE és ez pusztán az én magánvéleményem, akkor is fontosnak tartom, hogy legyen egy irodánk.

Viki és Balázs az első randevújukon egész éjjel a budapesti rakparton sétáltak, így jött az ötlet, hogy az esküvő helyszíne egy dunai hajó legyen. Mivel mindketten budapestiek, így a rokonságnak sem kellett sokat utaznia. Viki nagy álma az volt, hogy a Duna közepén, a Parlament előtt legyen a szertartás.

Régen, ha a párok össze akartak házasodni, akkor kértek egy időpontot az önkormányzatnál, ha vallásosak voltak, akkor a papnál is. A megadott időpontban elmentek az egész rokonsággal az önkormányzat hivatalos helységébe és ott az életükben először látott anyakönyvvezető elmondott valamilyen szöveget, hol jobban, hol rosszabbul, aláírták a hivatalos papírokat és készen is voltak.

Ha szerencséjük volt, akkor a terem volt akkora, hogy mindenki beférjen és az előttük lévő párok sem csúsztak sokat és nem kellett órákat sem várni.  Valahol a 2000-es évek végén egyre több párban megjelent az igény, hogy a szertartásuk legyen kicsit meghittebb, személyesebb, de sajnos ezeknek az igényeknek nem sok anyakönyvvezető akart megfelelni. Így
alakult ki az én hivatásom, a szertartásvezető. Mert valljuk be, én sem születtem szertartásvezetőnek, a párok igényei hívták életre ezt az új fogalmat.

Lilla és Tibor a munkahelyükön ismerkedett meg egymással, és rövid idő után kiderült, hogy nem ez volt az első alkalom, hogy az élet egymás mellé sodorta őket. Korábban ugyanarra a főiskolára jártak, bár akkor még nem figyeltek fel egymásra. Tibor Horvátországból származik, így mikor eldöntötték, hogy összehozásodnak, az volt az egyik kérésük, hogy a szertartáson a legfontosabb kérdés horvátul is fel legyen téve. Mivel szoktam két nyelvű szertartásokat tartani, így nem volt akadály. Bár horvátul nem beszélek, de Tibor előzőleg leírta nekem fonetikusan a szavakat így már könnyű dolgom volt.

Zsuzsi és András Skóciában éltek, de Magyarországon tartották meg az esküvőt. Hivatalosan ott már összeházasodtak, de itthon szükségük volt szertartásvezetőre. Az ő szertartásuk azért is volt különleges, mert 4 nyelven szerették volna, ha elhangzik: magyarul, angolul, románul és franciául.

Kata, Judit, Anna, Marica, Flóra azaz ügyvéd, panaszkezelő, tanár, manager, színész, ami közös bennünk, hogy egyben szertartásvezető.